Be kell valljam, hogy el sem tudnám képzelni irodánkat nyomtató nélkül

No Comments

brother utangyartott tonerNap mint nap használjuk ugyanis a munka során, az árajánlatok elkészítéséhez. Mivel fontos eszközként van jelen munkánkban nagyon odafigyeltünk arra, hogy minden szempontból a lehető legjobbat válasszuk. Több tanácsot meghallgatva egy Brother nyomtatót választottunk, melyhez biztosak voltunk, hogy hosszútávon megoldható lesz a toner utánpótlás. Nem is volt probléma, a kollégám minden esetben megtette a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy rendelkezésre álljon mindig a nyomtató és sohase kelljen azért szünetet tartani, mert kifogyott a festék. András azonban néhány hete megbetegedett és úgy tűnik komolyabb a baj mint ahogyan azt első pillanatban gondoltuk. Ennek hatására a beszerzést át kellett vennie férjemnek. Szétnézett tehát a toner webáruházak között és érdekes tapasztalatokkal jött be hozzám. Kiderült ugyanis, hogy az eddig vásárolt tonernél lényegesen olcsóbbat talált. A Brother utángyártott toner az eredeti ár töredékéért beszerezhető, így most ezt fogjuk kipróbálni.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!